Nemzetközi tudományos konferencia Lechner Ödön halálának 100. évfordulója alkalmából
 
 
Lechner Ödön (1845–1914) a magyar építészet egyik legnagyobb és mindenképpen legeredetibb alkotója, akit a századforduló rendkívüli tehetségekben bővelkedő nemzetközi színterén is előkelő hely illet. Idén emlékezünk meg halálának 100. évfordulójáról, amit az UNESCO is felvett a nemzetközi évfordulók közé. Ez alkalomból az Iparművészeti Múzeum és az MTA BTK Művészettörténeti Intézet közösen nemzetközi, angol-magyar nyelvű tudományos konferenciát és nagyszabású kiállítást rendez. A konferencia a Magyar Tudomány Ünnepének egyik hivatalos rendezvénye. A rendezvények célja, hogy Lechner nemzetközi jelentőségű, ám Magyarországon kívül alig ismert munkásságát a magyar érdeklődőkön túl a szélesebb külföldi közönség elé is tárja. 
 
A konferencia-részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni itt lehet. A konferencia szekcióinak és előadásainak ismertetése innen letölthető.
 
A konferencia és a kiállítás kapcsán az MTA BTK Művészettörténeti Intézete fontosnak érezte, hogy megfelelő minőségű fotósorozat elkészítésével és nyilvános elérhetőségének biztosításával járuljon hozzá Lechner Ödön munkásságának átfogó megismertetéséhez. Lechner Ödön épületeiről az MTA BTK Művészettörténeti Intézet fényképésze, Hámori Péter készített fotósorozatot. (Az Iparművészeti Múzeumról, a kecskeméti városházáról és a szekszárdi szállóról Sisa József készített felvételeket.)
 
A képekből készült válogatás itt elérhető.
A képek Creative Commons rendszer szerinti Attribution/Nevezd meg! licesz alaján használhatók fel. Ezúton szeretnénk bátorítani a Lechner Ödön életművével kapcsolatos előadások, konferenciák, cikkek, tanulmányok szerzőit és a széles nagyközönséget az oldalon található építészeti fotográfiák használatára. 
 
A konferencia időpontja és helyszíne:
2014. november 19-21. Iparművészeti Múzeum, Budapest
 
Szervező intézmények:
Iparművészeti Múzeum, Budapest
Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet, Budapest
 
A konferencia szervezőbizottsága:
Csáki Tamás, Terv- és Térképtár vezetője, Budapest Főváros Levéltára (szekciófelelős)
Hadik András, művészettörténész, Budapest (szekciófelelős)
Jékely Zsombor, az Iparművészeti Múzeum gyűjteményi főigazgató-helyettese
Keserü Katalin, ELTE Művészettörténeti Intézet, professzor emeritus, az MMA rendes tagja          (szekciófelelős)
Lichner Magda, főmuzeológus, Iparművészeti Múzeum,
Sisa József, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja        Művészettörténeti Intézet igazgatója (szekciófelelős)
 
Program
 
2014. november 19. (szerda) 17.00.
 
A szervező intézmények köszöntője
A konferencia bevezető előadása: Keserü Katalin (ELTE Művészettörténeti Intézet) Lechner Ödön életműve, Lechner-kutatások
 
2014. november 20. (csütörtök)
 
9.00     Bevezető előadás: Stefan Muthesius (University of East Anglia, Norwich) Authenticity : A concept for the late nineteenth-century European applied arts museum
 
Iparművészet – iparművészeti múzeumok, a szekció elnöke: Sisa József
 
9.30     Matthias Boeckl (Universität für angewandte Kunst, Wien) Crafts reform, Ringstraße, early modernism in Vienna
10.00   Roland Prügel (Germanisches Nationalmuseum, Nürnberg) Spreading good taste by displaying objects. The “Bayerisches Gewerbemuseum” in Nuremberg and the applied arts movement (1869–1896)
 
10.30-11.00 Kávészünet
 
11.00   Piotr Kopszak (Muzeum Narodowe w Warszawie) - Andrzej Szczerski (Uniwersytet Jagielloński, Kraków) Designing modernity - The Museum of Technology and Industry in Kraków
11.30   Michaela Marek (Humboldt-Universität zu Berlin) The Berlin Kunstgewerbemuseum (Museum of Applied Arts): Everyday aesthetics and economic promotion between common welfare and social segregation
 
Építészet, építőművészet, mérnöképítészet, a szekció elnöke: Hadik András
 
12.00   Barry Bergdoll (Columbia University, New York) Fames of color: the emergence of the polychromatic city in Third Republic Paris
12.30   Sisa József (MTA BTK Művészettörténeti Intézet, Budapest) A berlini Bauakademie szerepe Lechner Ödön és a magyar építészek képzésében, a historizmus lehetőségei és korlátai
 
13.00-14.00 Ebédszünet
 
14.00   Rozsnyai József (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest) A neobarokk, mint a szecesszió előzménye a magyar századfordulós építészek életművében
14.30 Dávid Gyula Innováció vagy kísérlet? A Magyar Királyi Postatakarék pénztárcsarnoka
 
Ipar, iparművészet, múzeumok Magyarországon, a szekció elnöke: Sármány-Parsons Ilona
 
15.00   Lichner Magdolna (Iparművészeti Múzeum, Budapest) Szavak, tárgyak, stratégiák.
Az iparművészeti gyűjtés kezdetei a Monarchiában
15.30   Murádin Jenő A kolozsvári Iparmúzeum és gyűjteményei
16.00   Székely Miklós (MTA BTK Művészettörténeti Intézet, Budapest) Keleti inspirációtól keleti piacokig. A magyarországi iparmúzeumok gyűjteményeinek egy aspektusáról
 
16.30-17.00 Kávészünet
 
Orientalizmus és ornamentika, a szekció elnöke: Keserü Katalin
 
17.00 Klaniczay Gábor (Central European University, Budapest) The consciousness of eastern origins in nineteenth-century Hungary
17.30 Bollók Ádám (MTA BTK Régészeti Intézet) A nemzeti ornamentika bűvöletében. Viták a magyar honfoglalás kori díszítőművészet eredetéről a 19. és a 20. század fordulóján
 
2014. november 21. (péntek)
 
9.00 Bevezető előadás: Sármány-Parsons Ilona (Central European University, Budapest) Lechner Ödön stílusának genezise korának nemzetközi aspektusában
 
Orientalizmus és ornamentika, a szekció elnöke: Keserü Katalin
 
9.30     Jeremy Howard (University of St Andrews) Orientalist presence and absence in architecture around 1900
10.00   Szántó Iván (ELTE BTK Iranisztikai Tanszék, Budapest) Az Iparművészeti Múzeum iszlám gyűjteménye a 19. század végén és a „damaszkuszi szoba”
10.30   Magdalena Długosz (Uniwersytet Marii Curie–Skłodowskiej, Lublin) Sarmatism in Polish applied arts and architecture at the turn of the nineteenth century
 
11.00-11.30    Kávészünet
 
11.30   Csenkey Éva Lechner Ödön és a Zsolnay gyár stílusteremtő együttműködése
12.00   Gerelyes Ibolya (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest) Zsolnay Miklós oszmán fali csempe gyűjteménye az európai gyűjtemények tükrében
12.30   Katona Júlia (Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) Keleti építészet és díszítőművészet az építészképzésben és a rajzoktatásban
 
13.00-14.00 Ebédszünet
 
Lechner Ödön – a modern magyar építészet „apafigurája” – Lechner követői, kritikusai, recepciója a 20. század első felében, a szekció elnöke: Csáki Tamás
 
14.00   Kerékgyártó Béla (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest) Otto Wagner és Lechner Ödön: párhuzamok és eltérések
14.30   Herman van Bergeijk (Delft University of Technology) Soul, mind and the ratio. Dutch architecture around 1900
15.00   Ladislav Zikmund-Lender (Academy of Arts, Architecture and Design, Prague) Jan Kotěra between the Evolution and Revolution of the Modernist Idea
15.30   Róka Enikő (Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria) Fejezetek a Lechner-recepcióból
 
16.00 – 16.30 Kávészünet
 
16.30   Várallyay Réka „Összefogtunk a Lechner tanításainak diadalra juttatása érdekében…”
17.00   Hadik András Lechner és Medgyaszay
17.30   Anthony Gall (Szent István Egyetem, Budapest) Egy "Nemzeti Művészet" felé - egyéni stílus vagy kollektív törekvés?